udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Földesi Gyula

2003. augusztus 30.

A megírástól számított harminc év után látott először napvilágot Gellért Sándor finnországi útinaplója /Vejnemöjnen fakóján/, egy önéletrajzi sorozat részeként. Úgy néz ki, hogy a költő-író többi kiadatlan műve is meg fog jelenni, belátható időn belül, jelezte a szerző fia, Gellért Ákos, illetve a művek megjelenésének anyagi támogatását magára vállaló Elek Imre. Gellért Sándor 1988-as halálát követően a kéziratban lévő könyvek közül az alábbi köteteket adták ki: A magyar Kalevala énekei, Kóborló hadjáratok, A magyarok háborúja. Most egy újabb Gellért-mű került kiadásra. További, kiadásra váró kéziratai: Levelek Anna-Maija Raitillához, Kölcsey-monográfia, Mikola története (két kötet), a magyar nyelvről egy ezeroldalas nyelvészeti tanulmány, Toldi a csárdában (levelek, előadások, tanulmányok), dr. Földesi Gyula levelei Gellért Sándorhoz (88 levél), Kerekes Géza névestéjén (versek), Az élet és halál peremén (versek), Az én kertem pónyik almái (visszaemlékezések). A most kiadott útijegyzetnek is lesz folytatása: körülbelül fél év múlva fog megjelenni a lengyelországi, illetve szovjetunióbeli utazások - Moszkva, Leningrád, Kijev, Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán - naplója. Elek Imre, az 1983-ban történt utazás élményeit számba vevő kötet fő támogatója az általa írt túrterebesi monográfia kapcsán ismerte meg behatóan a megjelenésre váró Gellért-műveket, és vállalta fel azok kiadásának támogatását. /Fodor István: Vejnemöjnen fakóján. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 30./

2010. április 13.

Elkergetett baloldal
Földesi Gyula (Krónika (Kolozsvár)) 47,92 százalék; Hiller István (MSZP) 30,60 százalék; Balog Barna (Jobbik) 14,95 százalék. Íme egy azoknak a magyarországi képviselői körzeteknek a választási eredményei közül, amelyekben a második fordulóra maradt a mandátum kiosztása.
A fideszes Földesinek mindössze 2,08 százalék, azaz 653 szavazat hiányzott ahhoz, hogy már az első fordulóban elnyerje e hagyományosan szocialista többségű pesterzsébeti kerület képviselői mandátumát, és – hacsak valami súlyos hibát nem követ el – ő bonthatja a pezsgőt a második forduló után. Csak a százalékokat nézvén átlagosnak tűnhet a történet.
Ha azonban azt is megemlítjük, hogy Földesi Gyula egy 26 éves budapesti önkormányzati képviselő, aki a Corvinus Egyetem levelezői tagozatán végzi a kertészmérnök–marketing szakot, Hiller István pedig a jelenlegi oktatási és művelődési miniszter, történész, egyetemi docens, a Magyar Szocialista Párt volt elnöke, beláthatjuk, egyáltalán nem hétköznapi az állás. Hogyan lehetséges, hogy a pesterzsébeti választók alkalmasabbnak találták képviseletükre e szép reményű fiatalembert, mint a hivatalban lévő tudós-minisztert?
Mi teszi a különbséget egy elismert egyetemi oktató, volt pártelnök, és egy levelező tagozatos egyetemi hallgató között az utóbbi javára? Alighanem a párt, melynek logója a nevük mellett szerepel a választási lapon. És úgy tűnik, nem a Fidesz győzte meg a választókat arról, hogy mindenáron a jelöltjeire kell szavazni. A Magyar Szocialista Párt meggyőzőereje volt elsöprő. Utóbbi kormányzása érlelte meg a magyar társadalomban azt az érzést, hogy ezt a csapatot a hatalom közeléből is el kell kergetni, meg kell büntetni.
A felhalmozódott csalódás, elutasítás, harag vezetett oda, hogy az MSZP-től, és csatlósaitól tömegesen elforduló szavazók minden idők legjelentősebb választási győzelméhez juttatták a Fideszt, és még két újonc pártot is beemeltek az Országgyűlésbe. Csak remélni tudjuk, hogy a történetnek határon átívelő tanulságai is lesznek. Az egész térségben tudatosul, hogy nem kerülheti el büntetését az a párt, mely saját céljait a nép, az ország céljai fölé emeli, mely nem löki ki magából a korrupt politikusokat, mely nem érzi meg időben, hogy a megtisztulás kötelező.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék